| Fadd-Dombori története |
|
Fadd nagyközség Tolna megyében, a holt-Duna partján található. A Duna völgyében fekvő településtől néhány kilométerre terül el a közkedvelt üdülőtelep, Fadd-Dombori. A közelben két nagyobb város található, Paks és a megyeszékhely, Szekszárd. Fadd története egészen a római korig vezethető vissza. Bizonyítékok szerint már ekkor is benépesült lakóhely volt. Szent István egy oklevélben a pannonhalmi apátságnak adományozta a települést. Az oklevél szerint Faddot a honfoglalás után alapították. Bizonyos vélemények, kutatások szerint a Tihanyi Apátság 1055. évi alapítólevelében fellelhető Fatudi helységnév Fadd nevének feleltethető meg. A korai középkor eseményei - az "Arany Horda" végigvonulása, majd a "török-kor" - Fadd települést sem kerülték el, de az élet hamar visszatért a megszokott kerékvágásba. Sikerrel járult hozzá az újjáépítéshez református és katolikus lakosság betelepítése. A református templom 1787-ben, a római katolikus templom 1864-ben épült. Ennek a korszaknak a szülöttje Barthal Aurél nagybirtokos, akinek a kúriája ma ifjusági otthonnak ad helyet. A Faddon birtokkal rendelők neve között fedezhetjük fel többek közt Béri Balogh Ádámot is.
A 11 km hosszú holt-Dunaág adta lehetőségeket felismerve kezdték el az 1960-as évektől az üdülőtelep kiépítését: a Volent öbölben és Fadd-Domboriban. Fadd-Dombori ma már az országhatárokon túl is ismert. Számos kemping, motel, étterem és egyéb szórakozóhely áll a vendégek rendelkezésére. Dombori kitűnő lehetőségeket kínál a pihenéshez, szórakozáshoz és a sportoláshoz egyaránt.
|
|
|   |
|
Tulajdonos és üzemeltető: NetStream Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Bt. © 2002 NetStream Bt. információ: info@netstream.hu |